A VITÉZ.

,Ki vagy, ki oly sebten s későn

Kopogtatsz a vár kapuján?

Szökevény-e, kalandor-e,

Avagy hirnök talán?’

»Egyik sem a három közül,

De jó barát! - nyisd a kaput!«

A felvonó hid átzuhan,

S a jött a várba jut.

»Időm rövid, szavam kevés,

- Imigy szól a várúr előtt, -

Ellenség tört ránk, hada sok...

Hogy szinte reng a föld!«

»Látsz engemet, tudd sorsomat;

Van két árvám, kis gyermekem!

Rég keresünk nőt és anyát,

Add lányodat nekem!«

,Becsüllek érte, aki vagy...

Hogy nyiltan szólsz, - s hogy ezt mered!

De hirneved hallasd velem,

S mutasd fel címered!’

És megfordul a jövevény,

A nyilt homlok most árnyat ölt...

Menvén ennyit mond: »Jő a had,

Hogy szinte reng a föld!«

»Ki vagy, ki oly sebten kopogsz

Beteg harcosnak ablakán?

Az ellenhad vitézei

Éledtek fel talán?«

,Alusznak ők, - láss engemet!

Ki hős valál a vérnapon:

Nevedről fenn beszél a hír,

S három nagy testhalom.’

,Ősváramban, nemes vitéz!

Megkérted én leányomat,

Im, itt a hű nő és anya...

Szivét, kezét fogadd!’

»Mily kéz, mily sziv! - de általok

Szép álmam már be nem telik...

Itt... szúr a bentört nyilszigony...

Végem lesz reggelig...!«

,Örök fény a bajnok nevén!

De nincs-e két kis magzatod?

Még jobban kell a hű anya:

Ha őket elhagyod!’

»Melynek harcán, port és mezőt

Omló vérem megáztata; - -

S mely általam megmentve lőn:

Anyjok lesz a - haza!«