[A víz felett a sárga égbolt...]

A víz felett a sárga égbolt

mintha olvadtan izzana,

csupa lefojtott szenvedély: holt

szívemre hull a víz szaga.

Halk látomások körbeforgón

szívják zümmögve véremet

s tépett giliszta régi horgon

a víztől prédát kéreget.

Cipőmet és sebeim lázát

a langyos vízbe áztatom:

gyönyör hideglelése vág át

e mélabús horgászaton.

Zurrannak szép aranyos-zölden

szitakötők és bogarak

s árnyékukkal a vízbe törten

vídám halak villámlanak.

Szinte félelmes már e csendes,

pazar-békés sugárözön,

futó gyík a farkával verdes

s a fürge sikló rámköszön.

Ez a tikkadt, mély nyári hőség

ölébe fog és messze visz –

de jön egy távol lehetőség

s barnára árnyul lent a víz.

Minden ernyedt örömre lomha,

nyirkos tájak fuvalma dől:

egy-pár nyugalmas hónapomra

zivatar száll a tó felől.