A ZIVATAR

Reng a negédes kőfal, az oszlopok

Rázkodva tartják terheiket, nehéz

Felhő huzódott össze, dördűl,

Csattanik, és zuhog, omlik a víz.

Hah! mint tör át a sűlyedező ködön

A tiszta villám bús lakaink felé!

Lecsap! s nyugatnak gőgös ormán

Széthasadoz, bomol a kemény szirt,

És a sebes tűz már kiveszett. - Hazám,

Ha tán enyészned kéne, dicső hazám,

Igy dőlsz-e sírba? Hajh! vagy elnyom

Csendes öröm közepett az álom?