A zsarátnok dala

Legyen már csend

És ne lármázzatok!

Nem látjátok, hogy én

Még csak parázs vagyok?

Ha fáztok, tűrjetek!

Házat nem fűthet a zsarátnok,

S a tél fagyában meleget

Nem önthet rátok!

Csitt! Még parázs vagyok,

Kis, szunnyadó parázs – – –

De – érzem – jön egy isteni,

Áldott varázs:

Percek forgácsa lángra szít,

Esztendők fája fellebeg,

És lelketekbe tör

Sosem álmodott, nagy dolog:

Szétsziporkázó tűzijáték,

Csodás fénytenger!...

És zsolozsmákat zengve

Áld minden ember.

Szikrám zenéje átrezeg

A megkövült telen

S az forró nyárba olvad...

De addig türelem! – – –

Vagy azt se bánom,

ha nincs bennetek

Rövid várásra akarat, –

Fojtsátok el

A szunnyadozó parazsat:

Jó lesz! Lelkem a nagy Sötétnek

Kútjába szótlanul hull! –

De ti – hiába – nélkülem

Elvesztek nyomorultul!