Addig is...

Mikor az este csöndje és magánya

Szűkös szobámban fönn virraszt velem,

Elindulok a képzelt utazásra,

Az őszi szélben szálló fellegen.

Sziget és Léva, Várad és Szakolca

S a többiek, sok kedves, régi táj,

Fölrémlenek ragyogva és borongva,

Mind, ami szép volt és mind, ami fáj.

Emlék és vágy zászlóját, koszorúját

Kitűzöm némán tornyaik felett:

A jó remény rózsákat hint reájuk

És nefelejcset az emlékezet!