Adjon isten

Adjon isten, ami jó nincs,

Vegye el azt, ami rosz!

Verje meg, ki a hazának

Veszedelmet, kárt okoz!

Én édes atyámfiai,

Szólanék egy keveset,

S ha nem igaz szóm, az isten

Úgy verjen meg engemet!

Azt pedig ne is csodáljuk

A mostani napokban,

Hogy ha az igaz magyarnak

Oly nagy mondhatnékja van!

Mert eddig a szegény magyar,

Ha valami baj akadt,

Panaszkodhatott magának, -

Szólani se volt szabad!

Hej mert nemcsak karjainkon

Volt az átkozott bilincs,

Kötve volt nyelvünkön a szó,

A beszéd, e drága kincs!

Csak magával tépelődött,

Aki valamit tudott,

Betörött a feje, aki

Igazat mondogatott.

Hej ha tudnák úgy, miként én

Még a régebbieket,

Igaz mondásért milyen sok

Jó magyar megszenvedett!

Majd ezt rendre elbeszéli

Az igaz istória, -

Én ha most elmondanám tán

Szívem is meghasadna!

Elég az hozzá, hogy jóra

Fordult sorsunk kereke,

Áldassák is, de ezerszer

A magyarok istene!

Kimondjuk most a dolognak

Igaziját, velejét,

S akinek nem kell igazság,

Mi törjük be majd fejét!

Nem volt eddig a szegénynek

Egyebe az ég alatt,

Subájánál, mely véletlen

Nyakacsigáján maradt.

Lopott, rabolt, s a szegényt is

Rabolták idegenek,

No de már ezt mindeniknek

Az isten bocsássa meg!...

Jövendőben gyönyörüség

Lesz már a mi életünk,

Kiszenvedtük bűneinket,

Már többet nem szenvedünk!

Gazdag már most a szegény is,

Mert egyenlő és szabad;

Aki most is sopánkodik,

Vigye el a muszka had!

Szép lesz, majd ha minden ember

A hazáért kardra kél,

S a magyarok istenére

Tanitja azt, ki nem fél.

Ha valaki szabadságát

Meg akarja sérteni,

A multakra emlékezik, -

És meg fogja védeni.

Háborúkat is viselhet,

De nem a más javáért;

Saját jó magyar hazája

Szabadság és törvényért.

Majd a hadi sátrak alatt

Együtt áldomásozunk,

Mind szabadok, mind egyenlők,

S össze is csókolkozunk.

Akkor aztán rohanjon ránk

Az a szolga muszka nép,

Fogadom, hogy sírva szalad

Hazájába, aki ép.

Akkor aztán majd vigadva

Hazafelé indulunk,

S azon a jó magyar földön

Széles rendet aratunk!

Ha dél felé jár az idő,

A kepébe béülünk,

Hogy mi hír van a hazában,

Az ujságba tekintünk.

S míg jószágaink legelnek,

Gyermekeink olvassák,

Minő nagy és hatalmas lett

A szegény Magyarország!...

Nem hiába emlegettük,

Hogy megvirad valaha;

Most ugyan betölt csordultig

Kivánságunk pohara.

Igyuk ki most a hazáért

Ezt a teli poharat, -

Adjon isten a hazának

Sok jó hazafiakat!...