ADY

Rettenetes elgondolni.

Meghamisithatják

életed minden jelentését.

A kihullott karddal főbeverik

a kard kovácsát.

A visszahozott zászlót feltűzik

a döngetett vár fokán.

Nevedre, halott, rámumiázzák

stereotip frázisaikat.

Lélek, aki szállsz az űrben örökkön,

mit ír ma holttetemed mithikus póza?

Lélek, aki szállsz a lét fölött határtalan,

mit hagytál nyomot életünk nyomorán?

Lélek, aki szállsz idegeinkben,

mit lüktetsz mindig szíverünkön át?

Óh én sötét kis élet bús gubóssa:

hogy fölpattant lelkem érintetéseden,

hogy megnyíltak nekem új horizontok,

hogy elvesztek mögöttem avult cicomák,

hogy kiteljesedtem a Lét szépségiben,

hogy föllobogtam a Tűz akarásiban,

hogy lettem ember, emberek fölött,

hogy lettem isten, istenek között,

hogy nőttem végig, a Kosmos határaiglan

s maradtam kis ártatlan szűzi sejt...

Tág tüdővel hadd messzi kiáltom,

zengjen a hangom, dördüljön a szóm

a magyar pusztákon, a magyar szíveken,

hogy visszazengje a Kárpát

és tovazúgja Ádria

és minden élet itt:

hogy mi vagy, nékem:

magyarnak: embernek: sejtnek

ó, fölszabadító! Fölszabadító!