Aestati Hiems

Elszállt a nyárnak utolsó viharja,

nyúlt jegenye szomjassan andalog,

sárgúlva rogynak árva kazalok,

sárgúl a nyírott róna törpe sarja.

A gép a búzát álmosan hadarja,

szíján suhogva vaskerék forog;

unt hő az égből lankatag csorog,

s a földet már az őszi érc kaparja.

S az őszi szél is nemsokára nyalja

s tétúl üres marékkal kavarog;

horgolva űzik csókák, karvalyok.

Múl a szüret, fonnyad a róna tarja;

tanyában járja alsós és tarokk;

s az élet emlékét a hó takarja.