Agglegény karácsonya

Ha elközelg a szent karácsony

(Örömnek éje, áldalak!)

S angyalka jár kis csöngetyűvel,

Hol gyermekek zsivajganak:

A házhoz tartozók szemében

Mosolygó békefény derül.

Mindenki vígad a családban,

Az agglegény busúl csak egyedül.

Vannak talán jó ismerősi,

A kik meghívják szívesen?

Mit ér! az agglegény e körben

Karácsony-este idegen.

Az egygyé tartozó családdal

Érzése, kedve nem vegyül.

Csak elmereng, busul magában.

Mily szomorú sors lenni egyedül.

És mennél hangosabb a kis kör,

Annál inkább elmélyed ő.

Az ifjuság elszállt fölötte.

S ki még hozzá megy, lesz-e nő?...

Óh, mert olyan sivár az élet

Feleség és család nélkül.

Köznapnál szomorúbb az ünnep,

Nem izlik a falat sem egyedül.

Leverten tér rideg lakába,

S vádolja némán önmagát:

Elvesztegetted ifjuságod’,

S ujat az ég többé nem ád.

Azzal kérkedtél, hogy szabad vagy,

Nyüg nélkül élsz, függetlenül...

Ah, annál nehezebb leszen majd

Utód nélkül halnod meg egyedül!