Ajánlás.

Hun vérbűl eredett hajdani Nemzetem,

mellynek törzsökibűl zsengeni fő dücsőm!

vannak, kik ragyogó tisztviseléseket

óhajtván, szeretik tolni segíteni

a’ kormány’ kerekét, ‘s nagy jövedelmekért

a’ köz jót ügyelik. Mások az özvegyet

‘s a’ dúzstúl maradott árva leányokot

oltalmokba veszik, ‘s a’ legügyetlenebb

úrnak jussaival zengtetik untalan’

a’ törvénypalotát, hogyha reménnyeket

a’ gazdag jutalom nyájasan ihleti.

Ez csak csűreinek szenteli gondgyait,

szomszédságaibúl számtalan életet,

szedvén, hogy sok ezer városi naplopót

a’ szükség’ üdejénn, köz nevelő gyanánt,

gyámollyon kegyesen bő nyereségekért.

Krősus’ kincseivel sem veszed azt reá,

hogy terhes szekerenn vagy födeles hajónn

kül földekre vigyen bel szüleményeket

más kalmár szerekért, a’ ki ekéivel

túrván őseinek szűk hagyománnyait,

bővelkedni tanúlt kis jövedelmibűl.

Ez nem hall örömest, csak hadi trombitát,

mellynek rettenetes harczrecsegéseit

átkozzák az anyák, ‘s marha gyanánt repűl

tajtékzó paripánn dárdahalál közé,

hogy halmokra szabott emberi testekenn

feljusson koszorús fővel az áltató

hírességnek ama’ büszke tetőire,

hol soknak csak azért fénylenek érdemes

lelkek köztt neveik, hogy sokat öltenek.

Más dőzsölni szeret víg borozók között

sűrű gallyak alatt; vagy jövedelmeit

kártyás asztalokonn füstnek eresztgeti;

még a’ fürge vadász, hogyha kutyáival

felvert eggy remegő dámvadat, asszonyi

társának szomorú várakozásira

nem hajtván, egyedűl tölti az éjszakát,

‘s prédájára vigyáz a’ hideg ég alatt.

Engem’ megkülönöz lantom az agytalan

lelkektűl, kik üres fényre sovárganak

másnak káraival, mint amaz ügytelen

néptűl, melly alacsony szívvel az emberi

elmének nemesebb díszeirűl lemond.

Illy dücs nékem elég! és ha Te, Nemzetem!

készséggel befogadsz énekesid közé,

kik hűven müvelik hajdani nyelvedet,

tartsák meg szomorú bajkoszorúikat

vagy más béreiket mások! az én nevem

szent oltalmad alatt égig emelkedik.