Ajánló levél

Nagy érdemű Lélek!

Hogyha talán Levelem, mellyben Buda vára’ tövéből

e’ magyar ízt feddő munkámot Néked ajánlom,

kellemetes fonalát örömidnek félbe szakaszttya;

avvagy ez Értekezés, mellyből a’ mennyei Kőltést

a’ Magyarok Földgyén sírjába hanyatlani látod,

szívepedésre fakaszt, ‘s örökös nyugodalmadot egy két

felleges órával megháborgattya: botsáss meg!

Nem Te valál? ki, midőn a’ római népnek akármelly

ostoba, vagy tsemegés ízlésű tagja, kezébe

vévén a’ tzitarát, szabados kedvére röfögte

lábtalan énekeit, sanyarú feddésre fakadtál,

hogy veszedelméből kiragadgyad az isteni Költést?

Nem Te valál? ki az elmefogyott és bénna beszédű

verskoholók’ nyáját, az üres kordékkal enyelgő

majmokot, a’ trágár Szatirust lyukaikba rivasztád?

‘S míg az igaz Kőltést, míglen felséges aránnyát,

szent hivatallyának súlyosb akadállyival eggyütt

fejtegetéd; azokat, kik nem dalolásra születtek,

a’ Helikon hegytől Mársnak mezejére, az Ország’

gondviseléséhez, ‘s a’ földmüvelésre vezetted?

Óh! ha tehát a’ boldog öröm, melly holtodot érte,

a’ kegyesebb ízű ‘s tetemes Kőltésnek ügyéről

hajdani gondgyaidot ki nem édesgette belőlled:

nemzeti Kőltésünk’ szomorú sorsára tekints le;

‘s küldgy ha tsak eggy szikrát út nélkűl szerte bolyongó

verskoholóinknak foganós szívekbe tüzedből,

mellyel az agg Pízó’ fiait helyes ízre vezetted.

Nyisd meg az észt bennek: hogy lássák isteni tisztét,

tsendes Apollónak, hogy lábas hanggal az elmét

édesen érdeklő lanttyán mértéktelen újjal

öszve ne szaggassák a’ húrokat; és hogy eszetlen

szószaporítás köztt ötsetét büdös írba ne mártsák.

Küldgy le tsak egy súgárt, mellynél a’ nemzeti Kőltés

életölő veszedelmeiből új fényre otsódgyon;

és ha segédi kezet Te sem adhatsz omlani kezdő

oszlopinak, legalább tiszteld meg lelki könyekkel

e’ nagy egek’ szüleménnyének boldogtalan estét.