ÁKÁCOKHOZ

Száz göbbedő odvas falunkba’

homokot kötözni magunkba’

- ákácok, vigyázzunk magunkra! -

az úri szélben ez a föladat.

Zizegni minden bizalomra

keserülő e marxi munka,

de kössünk, kössünk lágyan zsongva,

a homok elfut, a föld megmarad.

Törzs vagyok-e, vagy már csak torzsa?

Nem sors az egyes ember sorsa!

Fogom én, lám kötöm ujjongva,

a jó fa zúg, az édes táj dagad. -

Recseg az ég odvas falunkba’,

csikorogva hordja halomba

tört águnkat, csörög a lombja, -

de meleg földet fogunk föld alatt.