AKASSZÁTOK FÖL A KIRÁLYOKAT!

Lamberg szivében kés, Latour nyakán

Kötél, s utánok több is jön talán,

Hatalmas kezdesz lenni végre, nép!

Ez mind igen jó, mind valóban szép,

De még ezzel nem tettetek sokat -

Akasszátok föl a királyokat!

Kaszálhatd a fűt világvégig,

Holnap kinő az, ha ma lenyesik.

Tördelheted le a fa lombjait,

Idő jártával újra kivirít;

Tövestül kell kitépni azokat -

Akasszátok föl a királyokat!

Vagy nem tanúltad még meg, oh világ,

Gyülölni méltóképen a királyt?

Oh, hogyha szétönthetném köztetek

Azt a szilaj veszett gyülöletet,

Mitől keblem, mint a tenger, dagad! -

Akasszátok föl a királyokat!

Szivöknek minden porcikája rosz,

Már anyja méhéből gazságot hoz,

Vétek, gyalázat teljes élete,

Szemétől a levegő fekete,

S megromlik a föld, melyben elrohad -

Akasszátok föl a királyokat!

Ezerfelé bús harcmező a hon,

Arat rajt a halál irtóztatón,

Itt egy falu, amott egy város ég,

Százezerek jajától zúg a lég;

S halál, rablás mind a király miatt -

Akasszátok föl a királyokat!

Hiába ömlik, hősök, véretek,

Ha a koronát el nem töritek,

Fejét a szörny ismét fölemeli,

S akkor megint elől kell kezdeni.

Hiába lenne ennyi áldozat? -

Akasszátok föl a királyokat!

Mindenkinek barátság, kegyelem,

Csak a királyoknak nem, sohasem!

Lantom s kardom kezembül eldobom,

A hóhérságot majd én folytatom,

Ha kívülem rá ember nem akad -

Akasszátok föl a királyokat!