AKASSZÁTOK FÖL A PÁNSZLÁVOKAT!

Hurbán, az ocsmány a földben rohad,

De egyre ordít még a ronda had.

Ó mikor taposol fejükre, nép?

Mikor hal ki ez undok csőcselék?

Mit ér a szó, a börtön sem ér sokat -

Akasszátok föl a pánszlávokat!

Kaszálhatd a fűt világ végeig,

Holnap kinő az, ha ma lenyesik;

Tördelheted le a fa lombjait,

Idő jártával újra kivirít;

Tövestül kell kitépni azokat -

Akasszátok föl a pánszlávokat!

Vagy nem tanultad még meg, ó, magyar,

Gyűlölni azt, ki téged egyre mar?

Ó, hogyha szétönthetném köztetek

Azt a szilaj, veszett gyűlöletet,

Mitől keblem mint a tenger dagad! -

Akasszátok föl a pánszlávokat!

Szivüknek minden porcikája rossz,

Már anyja méhiben is kész orosz;

Vétek, gyalázat teljes élete,

Szemétől a levegő fekete,

S megromlik a föld, melyben elrohad -

Akasszátok föl a pánszlávokat!

Nem dúl a harc; csöndes, nyugodt a hon;

Fásult közöny gunnyaszt a magyaron;

Harag csupán a honfiszívben ég,

Pedig dögvésztől viselős a lég,

S posványba fúl a tiszta akarat -

Akasszátok föl a pánszlávokat!

Hiába gondol agy, feszűl ideg,

Ha a kancsukát el nem töritek.

Hiába harcol ész, erő, zseni,

Míg ránk e vad csoport fogát feni.

Hát mire vártok még? Ó kárhozat!

Akasszátok föl a pánszlávokat!

Mindenkinek barátság, kegyelem,

Csak a pánszlávoknak nem, soha sem!

Mit ér a szó! A tollat eldobom,

A hóhérságot majd én folytatom,

Ha kívülem rá ember nem akad -

Akasszátok föl a pánszlávokat!