Alázat

Alázat az, bizonnyal alázat az

mikor nem merem kimondani a nevedet.

A felhők hátán juhokat legeltetek,

megyek utánuk pásztorbottal, szelíden.

Nem mondom, hogy elkárhozik, aki nem hisz

bennem. Ez az alázatosság.

Szédül a fejem, nagyobb szomorúság van

a kék mezőkön, mint a szívünk alatt.

Az aranyvirágot nem szakítom le, az örökkévalóság

illatát nem szívom, neked hagyom azt.

Amikor akarom, el tudom felejteni,

hogy tűzből vagyok és hozzád hasonló.

Szőrcsuhámról letépném a drágaköveket, de

nem bírom, a te műveid azok.

Ha a sarat csókolom, amerre jártál,

sáros orcámat száz ördög gúnyolja, neveti:

S én boldog vagyok, mert ez alázatosság.

S áldás, békesség a fehér bárányok neve.