Alázatos, könyörgő zsoltár

Jóságos Isten, áldottszívű kertész,

ki minden reggel átsétálsz a kerten,

akit csodálunk gyökereket verten

figyelj: egy dudva zsoltárt énekel!

Jóságos Isten, áldottszívű kertész –

Szirmaim nem szép, pompás csillagok;

csak egy tövises, csúf növény vagyok,

lekonyult, béna, bús, haszontalan.

Dudvának hínak. Mindenek gyűlölnek:

megtűz a nap és kínoz a hideg,

mert nincs gyümölcsöm soha senkinek,

s én – mégis élni, élni akarok!

Mert, látod, mégis szép a madárének

és mégis szép a tavasz, illat, fű, rög,

s a kis méhecske énnekem is zümmög

és élni, élni, élni akarok!

Jóságos Isten, áldottszívű kertész!

Nekem nem árthat, aki örömest öl,

Csak Te ne bánts, ne tépj ki gyökerestől:

a kis dudvának legyen irgalom!

A fájón-édes élet napjai

legyenek mind-mind kiürített kelyhek,

s Te légy, akinek zsoltárt énekeljek,

míg lassudan a kerten áthaladsz!

S a kis, szomorú, mihaszna dudvára

– kérlek Istenem: – olykor rátekintsél,

s az több lesz neki minden drága kincsnél!

Ne tépj ki Uram! Élni akarok!