ÁLDOMÁS

Áldomást tartok.

Künn, vaksötétben zivatar harsog.

Olyan, milyenben kőtáblát kapott

Népösszetartó, nagy eszű Mózes...

Az asztalomon gyilkoló szesz...

Ennek a gyilkos, butító lének

Nagy szerepet szánt a balga élet,

Öntudatrabló egyedül itt lenn,

Ami felséges, uralja minden,

Az alkohol a romboló isten!...

A földön mindig éltek emberek,

Tudásra vágyók, telhetetlenek,

Nagy agyvelők, ferdült koponyacsontok,

Voltak a földön mindig-mindig

Világmegváltó, balga gondok.

De volt a világon megváltó mámor,

Volt butitó szesz, parányi sátor,

Hol mámoros fej kőpárnát kapott,

Hol elbutultak felséges agyok...

Kik a tömegnek széles vállán ültek,

Kik Pantheonba, Parnasszra kerültek,

Jámbor merengők, hízó testek voltak,

Kik alkudozva írtak és csaholtak.

A nagy tudóktól nem maradtak tettek,

Ők a nagyságnak mártírjai lettek.

Csodás fejük oly rémes lázban égett,

Mihez jeget nem adhatott az élet,

Szemük olyan kegyetlen tisztán látott,

Hogy pokolnak látták meg a világot

S kik rátermettek messiási sorsra:

Belefúltak mámorba, alkoholba.

Züllött nagyok, mártírjai az agynak,

Ez éjszakát tiértetek virrasztom,

Bizsereg már a mámor agyvelőmben:

Én sem hiszem, hogy valaha virradjon.

Ferdült agyaknak mindig egy a sorsa,

Bolondok háza vagy a zsibbadt mámor,

Nőni fog a ti számotok sokáig,

Felejtett, züllött félisteni tábor.

A lázas agy butuljon el örökre,

Nagy gondolatra szükség nincsen itt, -

E gyilkos szeszt tireátok köszöntöm,

Nyugalmatokra: elzüllött zsenik!...