Áldott az este

Ha fáj a nap zaja, mikor a gyári kémény

Fekete bánatot felhőz a fényes égre

És szürke szekerek poros robaja révén

Halálrafárad a finom vágyak reménye,

Ha vásáros napok üstdobverése reszket

S a múló küzködés piheg az utcasarkon

S a napvert ablakok tűnő láztól remegnek

S roskadva bandukol távol a néma alkony:

Gondolj az estre, mely méltóságos-dicsően,

Mint ősi istenek gyűlése, vár a csöndben

S a szűz gyémántokat az égkárpitra szórja

S a végtelen világ alélt, örök valója

A bús nyárfák fölött fölébred és a lényeg

Égi vizén virraszt a csillag és a lélek.