Áldott végzetem

Magyarnak szült a bús végzetszerűség,

Mert általam legszebben így dalol,

Meddő kelethez köt a puszta hűség

S termő jövendőt várok e föld alól.

Megölt pogány hitem napos malasztja

Még vágyamat hevíti boldogan

És új hitek, új kétségek salakja

Bennem száz színben új lángot fogan.

Bennem a hinduk bölcsessége szunnyad,

Bennem a hellén aranykor ragyog,

Bennem Párizs beteg tüzei gyúlnak

S pirulnak eljövendő holnapok!

Tavasszal jöttem, köröttem borús ősz,

De én Apollónak érzem magam

S lelkemben Dionizoszt költ e dús ősz

És a jövő vagyok: jós és magyar!