Alkony a Tisza hídján

E nagy nyugalmat és csöndes derűt

Szeretném elvinni, ha megyek,

A nap korongja már tengerbe tűnt,

De fénye még a felhőkön remeg:

E búcsúzó fény éljen boldogan

S szelíden a szívemben, ha megyek

És minden bánatom oly nyomtalan

Suhanjon az éjbe, mint e fellegek!

Most, hallga, a ligetben egy madár

Dalolni kezd és egy tücsök vele,

És vélük énekel a méla táj:

Magyar mezők alkonyi éneke!

Ó, így zenéljen emlékem tovább

E csöndes rónaságon, ha megyek

S mint csillagfény az alkony bíborát,

Ragyogja túl e vérző életet!