Alkonyatkor

Olyan jó mostan idebent!

Lelkem sok alvó álma ébred

S némán, mint éji denevérek,

Keringenek fejem körül...

Ülök hallgatva, egyedül

És olyan édes ez a csend!

Olyan jó volna mindig így! –

Mikor az álom elsimít

A homlokunkról bút, barázdát

S a szenvedélyek: zárt vadak

A börtön vasát meg nem rázzák:

Mikor az Élet hallgatag

S a Csonthalál rá nem irígy, –

Olyan jó volna mindig így!

A csend riadtan megrezeg!

Lélekharangként üt az óra.

Mintha hívná egy búcsúzóra

A sírbahulló perceket;

Cserépvirág lesárgult szirma

Halk zizegéssel száll kezemre

Mintha zokogna, mintha sírna,

(Mintha az őszről verset írna) –

S én fájó szívvel – ébredek!