ALKONYATKOR. [2]

Gyengűl a fény, amely nyugatot ellepi,

Ködben boronganak a távol képei;

A zaj lecsendesűl, mely szerte hallatott,

Hűs estve váltja fel a hosszu, hév napot.

Boldog az, akinek pillája már nehéz!

Az álom közelít, a nap feledve lész...

És boldog, akinek készen van már az ágy,

Amelyet, soká lesz, mig ismét odahágy!