Álmatlanság

A hófehér vánkos oly lángoló,

a paplan, a terítő ég a tűztől,

az álomból izzó fénykéve űz föl,

ágyamba háborog egy lángfolyó.

Fejem a vánkosokba temetem.

Kigyúl a kép, fal s ágy a lángözöntől.

A toll tüzel, a tűz tajtéka pörzsöl,

s átcsap felettem, mint egy tetemen.

Egyszerre az álom arcomba fú,

a tűzpiros szobán susog az árnyék,

halkan kinyílik egy aranykapu.

Sok néma lány jön, nagy fehér tömeg,

meredt kezükbe álmos mákvirág ég,

és rám terítik hűvös leplöket.