ÁLMOK ÉS BÚK KAVICSAI

Magam előtt futok e júliusban,

e langyos, hangos és ledér szivén

decembereknek s hideg életemnek;

így fut a táltos, megimádott mén.

Mert éjjel fénnyel, milljó szép veszéllyel

kifeslő reggelt várni: bús csoda.

Mert korahajnal rekedt hanggal tölt meg

és éjt remeg a reggel vánkosa.

Ezért futok magam előtt egy fejjel,

egy fejjel, amely nem szemrevaló,

mert álmok és búk kavicsain lejt el,

mint kis fiú alól a hintaló.

Keresztutaknál vissza-visszabámul:

meghorkant mén fut a vesztett csatábul!