ÁLMOS VAGYOK ÉS MÉGSEM ALHATOM...

Álmos vagyok és mégsem alhatom;

Ébren vagyok és mégis álmodom.

Gyertyám pislog komorhomályosan,

Mint a lidérc, mely temetőbe’ van;

S ki nem merem kezemet nyujtani:

Elvenni hamvát vagy eloltani.

Ágyamban fekszem mozdulatlanul.

Előttem el rém rém után vonul.

Hiába húnyom be szemeimet,

Látom még akkor is e rémeket.

És milyen rémek, milyen alakok!

Arcomról hideg izzadás csorog.

Ott mély árokban egy koldús halott,

Fölkél és rágja a koldúsbotot.

Kemény. Beléje törnek fogai,

Látom szájából a vért omlani.

Itt egy öreg cigány, a deresen,

Ütik, verik kinoskeservesen,

Vernek le róla húsdarabokat;

Fájdalmában, mint a kutya, ugat.

Hát az mi ott? torony vagy óriás?

S mit mível? kútat vagy sirgödröt ás?

Nem sír lesz az, nem. Kút; mert ott hever

Mellette a nagy százakós veder;

Most leereszti a roppant vedert...

Nem víz, de vér, mit e kútból kimert.

Itt egy ifjú, ki lenyakaztaték,

Viszi fejét, markolva üstökét,

S szólván: „nem én, de te vagy a zsivány!”

Bedobja azt a bíró ablakán.

Ott akasztófa, rajta csecsemő;

A csecsemőnek anyja odajő,

Megfogja lábát, s húzza, húzza le,

S körűltáncolja a bitót vele.

Itt egy leány, két béka ül szemén,

Nyúzott patkány van orrának helyén,

Hosszú férgekből vannak fürtei,

S őt félkigyó-félember öleli. - -

Ily szörnyeket lát lázas képzetem.

Elkergetném s el nem kergethetem.

Mindenki alszik, csak magam vagyok

Nem alvó. Csend van, csak fogam vacog.