Álom

Álmodtam, álmodtam

távol Ázsiáról,

messze Ázsiáról,

ragyogó napfényben,

dicsőségben fürdő

magyarok honáról.

Oh, hogy felébredtem,

könnyel telt meg szemem,

mert fájt látni nekem,

a sötétség után

milyen fényes dicsőség

ragyogott mindenen.

Hogy odaszállt lelkem,

mennyországba’ jártam,

mert hazámat láttam,

fénylő dicsőségben

s nem hitvány, görnyedő

rút rabszolgaságban.

Láttam őseimet,

kacagány volt rajtuk,

villogott szép kardjuk,

hogy az ütközetbe

rohantak, dübörgött

a parlag alattok.

Láttam őseimet,

láttam eget rázó,

villámot szikrázó

nyilokat, ahol csak

jártak, a csatatér

piros vérben ázó.

Hallám a kürtöknek

kiváló fúvását,

a mének futását,

hej szegény hazámban

ily képeknek dehogy

lelhetni most mását.

Oh, hogy felébredtem

és sírva fakadok,

oh mért nem hagytatok

az álom ölében,

édes feledésben

oh mért nem hagytatok.

Álmodni, álmodni

messze Ázsiával,

távol Ázsiával,

ragyogó napfényben,

dicsőségben fürdő

magyarok honával.