Alpesi rózsa

Lapály lakója, elhiszed-e, mondd,

Hogy van, hogy él, hogy csillagszirmot bont,

S futószőnyegként terül nyár felé

A havasokat látogató Isten

Nesztelen léptű lábai elé?!

Lapály lakója, hidd el nekem: láttam

Most harmadéve, izzó arany nyárban,

Szellős, szigorú, büszke magasságban.

Hiába, ingyen nem adódik semmi,

Nagyon magasra kellett érte menni.

A hátizsákom felhorzsolta vállam,

A szeges cipő feltörte a lábam,

A botom eltört, újat kellett vágni,

Lélekzet nélkül sokszor meg-megállni,

Törpefenyő, boróka megakasztott,

Fejem fölött a végtelen virrasztott,

Szomszédságomban villámok cikáztak,

A sziklák - mint én - hol égtek, hol fáztak,

Hullott a lelkem vére-verejtéke, -

De feljutottam - s megérte, megérte!