ÁMBRAFÜST

Életed lelkemet úgy lengi körül,

mint kertajtót a vadszőlőinda.

Reszkető szemed úgy bámul reám,

mint a telihold bús ablakaimba.

Csókra szabott kezeid tüze ég

a megáldó s megátkozó szóban,

amely nyelvemen az, mi a csengetyüszó

kicsi számon, mely síklik a hóban.

Hajad a tiltott, távoli kert,

melyen át sóhajom szállani mert;

nyakad és homlokod: szobrok.

Eléjük virágot hordok

s lelkemben, e vertaranyüstben,

a neved száll a kék ámbrafüstben.