Ámelihez

Veled való múlatásom

Táplálta életemet,

Tőled való elválásom

Sietteti végemet.

Ámelim! míg öleltelek,

Haláltól tudtam félni,

Miolta elvesztettelek,

Félek azóta élni.

Gondolám: e fa enyhébe

Hogy majd nyugalmam lelem

S ím könnyebbülés helyébe

Még kínomat terhelem.

E hely szerelmünk kezdését

Juttatja bús eszembe,

Hallom egy galamb nyögését,

S könnyek gyűlnek szemembe,

Amott, ahol a vízesés

Az ekhót fecsegteti,

Úgy tetszik, a csergedezés

Nevedet emlegeti.

De csak hasztalan lesem,

Senki sem száll ölembe;

Mivel Ámeli kedvesem!

Nem vagy itt, csak szívembe.

Nálad nélkül nem találom

E világban kedvemet,

S érzem, hogy a végső álom

Már altatja véremet.

De akkor is, édes hívem!

Ha éltem kell végezni,

Hogy szeret, azt fogja szívem

Utóljára érezni.