Ami itt maradt

Nem békülök meg, bármit is beszéltek.

Az ember szent. És mi marad belőle?

Ha elmegy innen, testvérek, ti búsak,

a földgömb szíve megreped-e tőle?

Ó, láttam egykor lassan távozót én,

és láttam aztán, ami itt maradt.

A nyoszolyáját, alvó nyoszolyáját

s melyből ivott, az üvegpoharat.

És láttam nyakkendőjét, lógva, árván

a szekrény ajtaján, egy laza spárgán.

És biztatóan csüngött a kalapja

könnyelmű kedvvel a fogasra csapva.

És várta őt pár cigaretta is,

melyet ezüsttárcában ott felejtett.

És várták őt aggódó, gyönge lelkek,

a lélek, amely a csodákba hisz.

És jöttek őszök, jöttek tavaszok,

és elmaradt a kedves társaságból,

mint egy bohém és vidámszivű vándor,

aki csak a szomszédba utazott.

S egy bot maradt utána a sarokban,

mellyel sétált tavaszi délután.

Egy szó, melyet kedvvel, gyakorta ejtett,

és lehelete a bitang ruhán.