Amit a poharak beszélnek

Elég a napnak terhe mára;

Ne töprengj a világ során.

Arany nedűt tölts a pohárba

És idd ki vígan, szaporán.

Hajrá, szamár mind, a ki tűri,

Hogy gond zavarja éjjelét.

Kicz-kocz, a rosz kedvet legyűrni:

Ez a valódi bölcseség.

Ne bánd, ha a rossz véleményü

Világ korhelynek is nevez.

Vizet iszik a békavérü,

S azért a józan még sem ez.

Ne hajts jámbor filiszterekre,

Italuk hadd legyen savó.

Kicz-kocz, kinek van vére, lelke

Annak nem víz, de bor való.

Ne jajgass, hogyha életednél

Jobban szerettél valakit,

S mert szegény ördögnek születtél,

Más pénzeért veled szakit.

A nő csak nő légyen, ne bálvány;

Mert akkor kinevet s lenéz.

Kicz-kocz, öleld, csókold, ha rááll:

Ha nem: mást lelni nem nehéz.

Barátod is volt szebb időkbe’?

Rábiztad minden titkodat.

Karod, szived megnyilt előtte;

Ismerte minden álmodat.

S kisült, hogy önző, írigy, álnok,

Örül, ha bajt okoz neked...

Kicz-kocz, ne légyen más barátod,

Mint a ki bort iszik veled.

Ne bánd, hogy nem tudsz boldogulni!

Nézd a világnak ezreit;

Zöld ágra jut, ki ért hazudni,

Csuszik, csal és hizelkedik.

Az életből nem tudtad-é meg,

Hogy az igazság meztelen?...

Kicz-kocz, szörnyű bolond az élet;

De van vigasz, csak bor legyen.

Hajszoljon más, mig holtra fárad,

Csalárd szerencse, tégedet;

Legyen más rabja kapzsiságnak,

Lesvén, arany, csengésedet:

De borozó vig társaságnak

Pohárcsengése szebb zene.

Kicz-kocz, minden jó, hogyha másnap

Nem fáj a czimborák feje.