Amundsen kortársa

Felesége kéri:

– Beteg vagy, fiam,

ne menj ma hivatalba! –

Két fia kéri:

– Láza van, apám,

ne menjen hivatalba! –

Dermedt madarak riadoznak:

– Nagyon hideg van,

ne menj ma hivatalba! –

Zuzmarás fák közt

bömböl a szél:

– Maradj az ágyban!

Ne menj a hivatalba!

Ő pedig feleli nékik:

– Nem lehet, fiaim,

be kell fejeznem a zárszámadást.

És fölkel az ágyból.

Míg dideregve mosdik,

régi latin szók jutnak eszébe:

Officium, officii = munka, tisztség, hivatal.

Debitum, debiti = adósság, kötelesség.

És titkolja, hogy reszket

és búcsut vesz és elindul a húszfokos hidegben.

Nem lelkesedik, nem rajong,

nem hajtja feszülő féktelenség,

nem fűti forró fanatizmus.

Hírnév, dicsőség, győzelem hármas-igéjét

nem lengeti rőt lobogón.

Egyszerű, józan és kérlelhetetlen,

mint a kenyér,

mint a zárszámadás,

mint a kötelesség.

Nézz utána, barátom,

amint köhögve lép ki az északisarki hidegbe:

Kishivatalnok.

Kissé hajlott és deresedő.

Ötvenéves.

Amundsen kortársa.

Hős.

Az én apám s a te apád, barátom.