Ancsa él

Ancsa, a régi cseléd,

Be sokszor eszembe jut újra,

Idézem méla szemét,

Ó szőke haja koszorúja!

Ő volt a vad idegenben

Én árva, szomorú párom,

Nevem se tudta a kedves

S nem sejtette, merre világom?

Nem tudta, hogy egy ország

Bánata vert a szivemben

És az árva emberiség

Szerelme volt a szerelmem.

Hogy messze időn, teren át

És gyűlölségen és átkon,

Haragon, háborúkon

És túl síron, túl a halálon,

Ancsa, én nem múlok el

És ő is, a szőke, a balga,

Tót temetőnek ölén

Kikél és fölnevet e dalba!