Anya

Fia kiszállt a távol tengerekre

És ott veszett, annak pár éve már,

De a nagy ég száz csillagán merengve,

A jó anya reá remélve vár.

Mindenki tudja, hogy a messzeségek

Szomorú hőse csöndes már nagyon,

Hogy túl jár már tenger baján a létnek

S pihen talán egy távol csillagon...

De az anya, ki méhe bús gyümölcsét

Úgy látta mindig, mint a nagy jövőt,

Nem sejti, hogy mily messze költözött!

S míg óceánok ágyán alszik ő rég,

Az anya vár, vár valami hajót

S ragyognak rá rég elmúlt csillagok!