Anyák

Ők ülnek talpig gyászban a világon

S virrasztanak, némán virrasztanak

És sóhajokat hoz nekik a távol,

A mellük és a könnyük elapad.

A csillagokba néznek nyáron, ősszel,

Télen, tavasszal mindig, mindig ők;

A föld nekik most tágas temetőkert

S a vonatok fáradt halottvivők.

A győzelem nekik fekete hintó,

Mely holtakon és bénákon görög,

Múló a mámor és a gyász örök.

Az ég, a kék, derűs ég méla sírbolt

S mint obulusz rég holtak ajkain:

Tört szívükön gubbaszt nagy, néma kín.