ÁNYOS PÁLNAK EMLÉKEZETE, 1798

Hát téged látlak? lelkemnek más fele, téged

Hazádnak áldott gyermeke!

Üdvöz légy, te magyar Helikonnak dísze, dicsőűlt

Árnyék, barátság angyala!

Annyi sok év után (oh mint kívántalak eddig!)

Barátodat megismered.

Amikor egy szörnyű csuda képiben ellened indúlt

Az Éj kegyetlen asszonya:

Sem fiatal korodat nem nézvén, sem nemes elméd,

Dúlt fúlt halálos mérgiben.

Hogy dobogott mellyem! s osztán könyvekre fakadván

Mondtam: megölte társamat.

Akkori fájdalmát szívemnek (jól jut eszembe)

Egy Múzsa így vigasztalá:

Mit gyötröd magadat? minek öntöd könyveid árját?

El nem hal, úgymond, Ányosod.

Ezt én nem hittem; mert a nagy fájdalom és bú

Nem hajt szavára senkinek.

Engedj meg; ha talán vétettem, kellemes árnyék!

Most már örűlök sorsodon.