APÁK

By Zoltán Somlyó

A mi apánk dalt sose dúdolt.

Szakállas arcán béna bú volt

és néma fagy.

Nem símogatta sose arcunk,

nem őrködött éjjel: hogy alszunk,

mit álmodunk.

Levesét délben szótlan ette,

mint mély árnyék állott megette

a baj, a gond.

Éjet, napot munkába töltött:

s ha ünneplőkabátot öltött

vasárnapon:

hűvös volt, mint egy néma bálvány

s mi remegtünk, körülte állván

s csudálva őt.

Így éltünk, kora-árva búban:

fagyott virágok: Domborúban,

reménytelen...

... Most nékem is van kisvirágom,

egy kis fiam, e hűs világon

a mindenem.

Kap tőlem dalt meg csókot, százat,

s ezüst kacajával a házat

felverheti.

Nyakamba ülhet, lovagolhat,

a tálból süteményt rabolhat, -

szabad neki!

Kis életét lesem, csudálom;

nappal örömem, éjjel álmom -

Gyuri fiam!

Talán, ha megnő, nagyobb, szebb lesz,

mint az apja és melegebb lesz

és szabadabb...