Apámra gondolok

Apámra gondolok, ki távirász volt

És Morse és Hughes gépén zenélt,

Figyelte búsan a zengő világot

S fölfogta száz, ezer izenetét.

Finom és keskeny ujján, mint a szikrák,

Szállt sóhaj, üdv, vágy, álom és panasz

És lázak is cikáztak, mint a villám

És tűnt a nyár, ősz, a tél és tavasz.

És ő virrasztott szürke éjszakákon

A gépek mellett, miknek lelke fáj

És szálltak hírek tengeren, határon,

De ő szegény, nem tudta, mire vár?

Korai sírján a rögökre hullok

És hallgatom, az új fű mit izen,

Az áldott csíra, a szent napra búvó,

Mely tavaszt hirdet, de már neki nem!