Apa,tudod,milyen álmok jöttek hozzám?

Apa, tudod, milyen álmok jöttek hozzám éjjel?

Út, csomag, zaj a fejben —

mintha a világ sürgetne,

mintha indulni kéne, de nem futni,

hanem tudatosan menni.

Az álmok közepén ott volt a múlt is:

iskolai suttogás, irigység, lökések,

mert te ismert voltál,

és én a te nevedet hordtam.

Nem volt könnyű —

de megedzett.

Aztán jött a zaj az internetről,

évek után is.

Névtelen szavak, nyílt támadások,

emberek, akik nem ismernek,

mégis ítélkeznek.

Anyát támadják,

engem támadnak —

mintha ez rendben lenne.

Pedig nem az.

Nem illik más családjába belenyúlni.

Nem illik egy férfi feleségét,

nem illik a gyermekét bántani.

Ha valaki rajongó —

maradjon rajongó.

A határ ott van, ahol a család kezdődik.

Én nem vagyok senkinek a „munkása”,

hogy lenyeljem a megalázást.

Látom, mi érdekli őket —

téged.

De te nem reagálsz,

és ezért rajtunk vezetik le a dühöt.

Ez nem bátorság.

Ez gyengeség.

Neked családod van.

Feleséged van.

Gyermeked van.

És ez nem vita tárgya.

Nekem pedig terveim vannak.

Más vagyok — nemformál, ahogy mondják.

Változni akarok:

külsőben, életben, irányban.

Zöld telefont akarok,

játékkonzolt,

rajztáblát, ahol alkotni lehet.

Nevetni akarok,

játszani veled,

hógolyózni télen,

és elvinni csak egy kézipoggyászt —

pont eleget.

Mert anya igazat mondott:

az internet sokszor szeméttelep.

És aki ott él,

az ne csodálkozzon,

ha nem viszem magammal.

Apa,

ezek voltak az álmaim.

És ez az ébrenlét.