APOTEÓZIS

Nemtő:

(A költő fejét babérral övedzi. Körül

a nép körben állva, dicsőítő kart képez).

Amért küzdtél egy hosszu élten át,

Im itt a bér, szent és dicső,

Dicsőbb, szentebb Te vagy magad csupán!

És koszorúdra milliók

- A hálás nép - örömkönyűje hull.

Örülj! Betöltve immár végzeted,

S az óriási pályát megfutád,

Miről hivéd, hogy végtelen, miként

A bolygó zsidónak futása, és

Elvégre mégis célhoz ért s megállt.

Pihenhet is oly küzdelem után,

Melyben nem lankadt, el se zsibbadott!

Ki önszivébe törte volt nyilát

A fájdalomnak, s nem nyögött

Mégsem sulyos keservei között,

Viselte némán, szótlanul

A rászabott, vállára mért tehert,