ARAD

Egyetlenegy utcáját ismerem,

De ott, emlékszem, arany a homok,

S egy udvarát meg házát, istenem -

De kis szobái mind-mind templomok.

Ó, vén szoba, hol most is nagyanyó

Ravatalának virágszaga fáj!

Másikban most is anyus csillanó,

Ifjú szemétől bársony a homály.

S első barátom hű, vén karjait,

Tudom, a kertre védőn tárja még:

Tisztes diófánk. S ott pihen szelíd,

Öreg lombvállain a régi ég.

Ó, Sarló-utca ötvenegy: regék

Kacsalábán forgó királyi vár,

Emlékeim lágy fészkét rakni még

Jut vályogodból egy csipetnyi sár?

Bús lelkem árva fecske lelke lett,

Kettős hazájú...

Ó, fájó büszkeségem s vigaszom,

Arad, - édesbúsan szivembe vág,

Hogy bölcsőm s szent bitóid egyazon

Erdőid bús fájából ácsolák...