ARANY

Lombozott a por még, ám elült a zaj,

elfult a homokban a sziklamoraj.

Köt a karcsu füst is, e szelid virág

s gond érleli termőn a puszta fiát.

Édes burgonyát föd darabos talaj -

Téged is födött így a gond meg a baj.

S gondoltad, mit gondolt csendjében a táj -

a hős el van vetve, teremni muszáj.

S mig szél nyalta, tépte a rét bokrait,

lassan lépve hoztad komoly ökreid.

Verseidre raktál szép cseréptetőt

s homokot kötöttél, a futó időt.

Hadd csellengünk hozzád, vagyonos Atyánk!

Házhelyünk a puszta, kóbor a kutyánk.

Hadar a szárazság, pusztit az egér

s gőggel fortyog kásánk, de hát az mit ér?