ARANYLÖVEG A MESSZI ÉGEN

Mint óriás aranylöveg,

Nagy ívvel égre száll az új nap,

A házak alján mind kibújnak

A fürge gépfegyvercsövek:

A zsenge ágak, s mind e csőben

Robbannak már a szapora

Rügyek: tavasz puskapora

Fojt és kábít a levegőben.

Izgalmas, édes puskapor.

Ki szívre szíhat, jó is annak,

Kinek még víg csatái vannak

Vággyal, tüzekkel és bibor

Orcájú szép ellenfelekkel -

De lám, én rosszkedvű vagyok,

A nap szemfájdítón ragyog,

Káprázva és lustán kelek fel.

Öltözködésem meg-megáll,

Hová sietnék? unt robotra?

Kezemben villan a borotva,

De valami sötét szakáll,

Valami tüskés, ócska bánat

Ül rajtam, és nő, mint a holt

Arc bús bozótja, furcsa folt,

Mely irthatatlan, újra támad.

És mégis, robbanj csak, te szép

Aranylöveg a messzi égen,

Hozsánna néked: éljen, égjen

Új lázak közt a földi nép:

S míg jár közöttük lassu sétán,

S hűs békét mímel, fanyarat,

Gyújtsd ki lázító sugarad

A halovány képű poétán.

Háthogyha int még új tavasz

Őnéki is? és lomha, kényes

Lelkének, bár nem oly igényes,

Mint az istenek s a ravasz

Dúsgazdagok, háthogyha járna

Az élet egy jó mosolya,

Mely édes, mint az ibolya,

S elzsongít, mint a síri párna?