[Aranysujtásos nadrág]

Perpatvart, házsártosságot,

Még kemény csatákkal ám, -

S egy arany sújtás nadrágot

Énekel kis trombitám;

Amely nagy kincsért sok népség,

Sok vitéz rend és sok szépség

Véres hadba kelt vala.

Eztet Véczy elragadta

A kevély Kőszáritól,

Lobbanván ez is miatta

Márs vitéz szikráitól,

Harcolt a Nadrág dolgába,

S Véczyt sok tüzes csatába

Ostromlá, - de hasztalan!

Élni fog dicső nevébe

Véczy túl a Vágon is:

Mert íly dolgot régenébe

Nem vitt véghez Jázon is,

Amidőn aranygyapjával,

S bűvös, bájos Kondijával

Annyi próbákat teve.

Múzsa! s múzsáknak szerelme,

Kótyogós Butellia!

Amelytől vidúl az elme

S ébred a fantázia:

Tőltsd be lelkem spiritussal,

Hadd harsogjam Enniussal

A vitézek fegyerit.

Hadd fessék le énekembe

A neszmélyi jó borok,

Mely nagy tűzzel szálltak szembe

Két hatalmas táborok;

Amidőn itt két vagy három

Holnapig Pozsony s Komárom

Tűzbe, porba, füstbe állt.

Hogy Heléna a nadrágért

Hajdan elveszett vala,

Elveszett e szép virágért

Pergamumnak kőfala;

S hogy Homérus, amint tudta,

Ezt a tréfát jól hazudta,

Ím örök laurust nyere:

Nékem is fejemre menni

Fog Homérral laurur-ág,

S halhatatlanná fog tenni

Véle a pendely s nadrág,

Már Homérral egy listába

A dicsőség templomába

Látom metszve a nevem.

És te, aki e dolognak

Tárgyat tudtál szerzeni,

Sárközym! tenéked fognak

E versek szenteltetni.

Halld meg a népek csatáját,

A nadrág históriáját

S nyúlj saját kebledbe bé. - -

Véczy még Zsigárdfalváról

Jól nem is mozdúla ki,

Hol Nyitrának oldaláról

Zúgnak a Vág habjai;

Amidőn bús bánatjába

Húriel tündér magába

Ilyen mérget forrala:

Hát a nadrág elvittéből

Ilyen kárt kell vallanom?

S Véczyt Nyitra vármegyéből

Nem lehet kitiltanom?

Én, ki pendelnek, nadrágnak

És azáltal a világnak

Lettem istenasszonya.

Én, ki bírom a Schloszberget,

S tisztelnek sok pendelen,

Mért szerzettem annyi serget

Ott s a Zuckermandelen?

Hát magam csak íly bolondnak

Hagyjam tenni? mit nem mondnak

Majd a pesti Partesen.

Ezt mondván, bús bánatjába,

Mint esett szűz, úgy meg-sírt;

Bémegy híves hájzlijába,

Felcsap egy pint plutzer-bírt,

És hogy búsabb légyen képi,

Vukliját is összetépi

S főldhöz vágja kantusát.

Egy hasított púdermantel

Függ nyakán, csak neglizsé,

Melyen a kis Zuckermandel

Átvirít, mint egy izé.

Nincs pantoffel egyik lábán,

S mint a hédervári bábán,

Úgy fityeg rajt’ a ruha.

Húriel, bús fázisába

Nem kapván a csínoson,

Űl a púder-kattulyába,

Melyet két kis pudli von.

S in directum arra tarta,

Hol te, rongyos ebkaparta,

Állsz az erdő szélibe.

Itt hordóval s butykoskával,

In Crumenifragium,

Rakkival s más pálinkával

Áll a bor s szilvórium,

Melyet, gróftól árendába,

Egy nagy pince barlangjába

Antal csaplár zárva tart.

Ah, ezeknek mérges szessze

Hogyha egyszer résre kap,

Elragad sok józant messze

És sok észt örvénybe csap.

Felkapván az ott menőket,

Fel.forgatják fővel őket

S Scylla-örvénynek viszik.

Ezt csaplárnénak nevezte

Véczy és a tartomány,

S amint róla feljegyezte,

Olyan mint egy ékes lyány,

A kezébe pintest kongat,

Szép szemével úgy kacsongat,

Hogy sokat magához csal.

Ah, de bő ágyéka mellett

Tágas, mély örvény hiúl,

Habzik benne a vizellet;

Nagy veszély van innen s túl!

Mert kit itt el nem merít is,

Túlnan a kormos Mefítis

Gőzi bűzi fojtja meg.

Eljutván e korcsomához

A megbúsúlt Húriel,

Bétipeg s Antal gazdához

Bús szavát így kezdi el:

Óh te, akinek markába

Adta a gróf árendába

A bort és a pálinkát;

Antal! ím, mindjárt Pozsonyból

A nadrág-vivő kiér;

Csalfa lévén, egy asszonyból

Véczy könnyen csúfot vér:

Támassz záport száz üveggel,

Öntsd el népét fergeteggel,

Részegítsd agyon magát.

Fáradságod szép jutalma

Virradtáig Náni lész,

Tőlgye, vőlgye, mint birsalma,

Gömbölyű, kerek s egész,

Nem visel még semmi kéket,

Nem traktált deákot, péket,

Kétforintos nimfa ez.

Néked azt nem illik kérni,

Mond Antal, parancsolhatsz;

Nékem illik a bort mérni

S teljesítni, amit hagysz.

Ezt mondá levett kalappal;

És kivont dugóval, csappal

Megnyitott hordót, butykost.

Ím, butykossal és kupával

Omlik a borfergeteg,

Rakkival s rozspálinkával

Három butykos telle meg

Véczy éppen akkor ére

A nagy zűrzavar helyére

Kótyogós vitézivel.

Tüstint közrevészi őket

A bor és pálinka-szesz,

Felforgat sok agyvelőket

S hírtelen nagy lárma lesz.

Most a kancsószájig düllyed

Majdmeg a fenékre süllyed

A sok nyughatatlan hab.

A vitézek elmerűlnek,

Már testekben nincs erő,

A nagy habba torkig űlnek;

A veszély mindjobban nő.

Nagymihály egy kősziklába,

Ott a korcsma ajtajába,

Orrtörést is szenvedett.

Húriel, ki arra vágyott,

S célja a’ volt szívinek,

Hogy Scyllán halálos ágyot

Vessen a jó Véczynek,

El nem ment a mély örvénytől,

Hogy majd a vitéz legénytől

A nadrágot elvegye.

Ah, de bezzeg rossz idővel

Jára a jó Jancsi ott,

Mert a tág üregbe fővel

Édes öccse bébukott.

Őtet négyszer elpeselte,

Végre öccsét is benyelte

A sebes örvény lyuka.

Interim jobban öregbűl,

Tör, ront mindent a veszély,

Nem süt fény a fergetegbűl,

A korcsmára űl vak éj.

Mennek kőnek és lapátnak,

A nap kettő, mégse látnak,

Reng a főld, forog velek.

Véczy a kompániának

Vesztit látván, így sohajt:

Óh be boldogok valának,

Nem szenvedtek semmi bajt,

Akik jó atyjok szemébe,

Otthon a híves pincébe

Holtra részegedtenek!

Véczy már magát elszánta,

Józanság, vagy veszteség!

Amidőn őtet megszánta

Jámborságáért az ég.

S egy hatalmas istenasszon,

Hogy minden bajt elszakasszon,

A nadrágzsebből kiszállt.

Gömbölyű, kerek formája,

Sárga, verhenyes, fejér,

Zőld selyem strikkolt ruhája;

Édes hangja lelket ér.

Ezt ifjak, vének, leányok,

Mind keresztények s pogányok

Tisztelik mind egyaránt.

Ember ennek fávorából

Várat, pendelt megvehet,

Ez kisasszonyt sok banyából,

Sok tökből bőlcset tehet.

Sok nagy pénzes úraságra

A becsűlet s a podágra

Emiatt jön úgy reá.

Húszas márjással, petákkal,

Körmöc, császár, szúferint,

Több fejér s veres nimfákkal

Jőnek véle per forint.

És hogy minden észrevenné,

Zeng a jóltevő istenné,

A kegyes Pecunia.

S ím, lelket nyerő szavának

Bájoló pengésire

Kedve jő Antal gazdának,

S nyájasan néz Véczyre;

Visszahordja a kupákat,

Klázlikat, butelliákat,

Pálinka s bor elrepűl.

Szűnik a zaj, és alóla

Véczy eljön népivel:

Itt a nadrág - Véczy szóla -

Adiő, bon Húriel!

Hurjel, nem tom mit morogván

S a púdermantelt felfogván,

Tűkröt fordít Véczynek.

Igy vonúl az ég aljáról

A vak éj palástja fel,

Míg a Ganges oldaláról

Balzsamos szellő lehel.

S a setéttel szőtt ablakba

Rózsa és hószin alakba

Hasadó hajnal virít.

Így piroslott vólt a Concha

És fodor habok felett

Vénus isten-ifjasszonka,

Amidőn világra lett. -

Végre pudlis hintajával

S meztelen fenómonjával

Húriel madám eltűnt.

Véczy és az ő flottája

Addig-addig tévelygett,

Hogy sokára Farkasd tája