ARATÁS UTÁN.

Sokat vártunk ettől az évtől,

Az időjósoknak hivén.

Mondták tavaly, hogy aki éri,

Dús aratást ér az idén.

Midőn a hó elment tavasszal,

A szántóföld reményt adott,

Hogy a mult évben nem hiában

Szórtuk belé a jó magot.

Sarlót, kaszát előkerestünk,

Hogy a sürű kalászfejek

Élesre fent csengő vasától

Előttünk rendre dűljenek.

A csépet is mind sorra néztük,

S amelyiknek hibája volt,

Reá kötöztük jó erősen

A gyengén álló hadarót,

Hogy amidőn a tág szérűre

Kerül be majdan a kepe,

Szemét az érett búza-főnek

Vigan kiverhessük vele,

Melyet alkalmas szélben aztán

Felhányjon a szórólapát,

Kitisztítván a garmadából

Minden polyvát, gazt és lazát.

Ilyen készűlet és reménnyel

Vártuk a gazdag aratást,

De rosz időt járt, és vetésünk

Fonnyadt, veszett szemlátomást.

De száz mérges fű sarjadzott föl,

Gaz, dudva a vetés között,

Indáival a vad folyondár

Mindent befolyt, benyűgözött.

Ködös volt a menny és borongós,

Nem szűlt ujító harmatot,

Sem a földet termékenyítő

Mennydörgésben nem csattogott.

Utána a szük aratásnak

Szivünk ha bátor nyugtalan,

Mégis sokat várunk ez évtől,

Mert a szüret még hátra van.

Megjönnek majd a gazdag ősznek

Derült mosolygó napjai,

Midőn érett gyümölcs alatt fog

A fáknak ága hajlani.

Midőn a víg szüret zajától

A völgy, halom csakúgy kacag,

Száz röppentyű szikrázva röpked,

S megdördülnek a mozsarak.

Sajtóba jő a sárga furmint

S az érett fekete gohér,

Gerézdiből szürünk vörös bort,

Olyan vöröset, mint a vér.

S midőn ez év majd lehanyatlik

S borunk magát kiforrja már,

Vigan leszünk, nagy áldomásra

Csendül kezünkben a pohár!