Archimedes

Hisz minden dolgunk bús játék csupán,

Oltári füst, mely semmiségbe téved,

De játszó lelke bús tündértaván

Elringatózva, százszor boldog az,

Kinek játéka drágább, mint az élet.

Kinek álmodva, - nem rögös az út,

Az égő házba aki visszafut

Egy színehagyott vén pergamenért

Csak megszokásból, - úgy - szórakozottan, -

Ki letörli közömbösen a vért

Arcáról, - nem sejtve, hogy sebet kapott

Mert eltűnődött, - elgondolkodott.

A halált aki észre sem veszi -

kinék nincs érkezése félni tőle...

Aki nem néz sem hátra, sem előre...

Aki, ha villan már a gyilkos fény

Az ellenség fent élű tőrein -

Szól hűvösen: „Ne bántsd a köreim!”