Árnyak fehér processziója

Árnyak fehér processziója.

Te titkos és halk körmenet,

mért hoz elém most minden óra?

Ó, jaj, mi ez? Ó, hogy lehet,

hogy őket én mind elfeledtem,

hisz társaim, hisz emberek.

Suhognak óriás seregben,

ködfantomok, bús, vézna nép,

mind ismerős és ismeretlen.

Egy-egy ember utamba lép,

hallok sok elnémult, csodás szót,

s úgy zeng, ahogy a múltba, rég.

Kis társaim, ti porba játszók,

emelve sápadt fejetek

az őszi kertekből kimásztok.

Hervadva, búsan, réveteg

lányok merülnek föl az éjben

s nagy, néma szájuk rám mered.

Görnyedten ülök s sírva nézem,

hogy tűnedeznek szüntelen

és száll-lebeg velük fehéren

az életem, az életem.