Árnyak találkozója

Bús nyári éjjel, benn az öltözőben

halotti táncra kél a ruhatár.

Valami zúg, valami félrerebben,

s a néma csendben, a pállott melegben

kobold, manó halkan topogva jár.

Megzizzen a szél a szines ruhák közt,

szellemkezével hárfázik a múlt.

Hol vannak a tapslázas, téli esték?

Könnyé olvadt a tréfa és a festék,

a villamosláng félve kialudt.

Lebbenve kelnek a reves fogasról

a gazda-vesztett, elhagyott ruhák.

A hős nehéz bibor-palástja mozdul,

árnyak nyüzsögnek a sötét sarokbul,

s a zongorán egy bús akkord fut át.

Sápadtan inganak a holdas éjben

a rízsporos, mosolygó asszonyok.

Csábítva ring a halvány primadonna,

mellette tarka fezben a bolondja

s a holt komikus árnya mosolyog.

Sírnak, kacagnak átölelve egymást,

a suttogásuk oly fájó, ködös.

A testtelen, szegény ruhák beszélnek,

lengésük édes és rejtelmes élet...

Ég a rivalda, mint az üstökös.

Egyszerre csend lesz. Mind tovább osonnak,

a nyári ég künn izzó, mész-fehér.

A pók szövi hálóját egy sarokban,

eltűn a hold, a tikkadt deszka roppan,

s riadt futással surran egy egér.