ÁRNYÉK BORULT RÁM...

Árnyék borult rám, néma, hosszú.

A régi kín, a régi bosszú

Szívembe nyúlt.

Hiába lepte csalfa kéreg,

A lassu tűz, a lassu méreg

Még fölemészt.

Magasba föl hiába szállok,

Az ősi bú, az ősi átok

A porba sújt.

Mit ér, ha mindjárt égig érek,

E lobogó, e büszke élet

Csak síri láz.

Csak homlokom ragyog derűben,

Mindenha itt setteng körűlem

A titkos árny.

Tudom, hogy győzni fog az Eszme,

De útja vérrel van jegyezve,

A hősre gyász.

Az Eszme lesz diadalívem,

Fönnen csapong az ész, de szívem

Titokba sír.

Az Istenek honába szállnék,

Ott is elér a hosszu árnyék

És elborít.

Szivemre hull a méla alkony,

Leszáll az éj utána titkon,

A mély ború...