ÁRTATLAN DAC

A Tudománynak háza vagyon:

Ennek örűljek hát ma nagyon?

Kell gyalogolni a lelkem agyon

Nyári melegben, téli fagyon.

Hát hisz a malmot befejezték:

De szegény molnárt kirekeszték;

Kormányos evezzen a gálya után -

Igy akará ezt a kapitány.

Nincs, ki ne lássa, bár csupa vak,

Hogy kocsis helye kocsin a bak;

Ha leszorítják, hajtja gyalog:

Csakhogy ez aztán lassu dolog.

Ámde ki vallja ebben a kárt?

Nékem ez a kis séta nem árt:

Pezsgeti vérem’, tart melegen -

Csak a szekéren baj ne legyen!

Nem palotába - vesszen a fény! -

Nem oda vágytam s gondolok én;

Vontak erővel, kór-nyavalyást,

S dísze nekem Dejaníra-palást.

Egyszerű kunyhó, ott keleten!

Rakja rajongó képzeletem;

Oda sovárog e fáradt tetem:

Küszködöm, várok, míg tehetem.

Tavaszi fecskék, dal kedvesi!

Jertek el, Isten kőmüvesi!

Rakjatok ott egy fecskefalat:

Megpihen a költő az alatt.